<<< vissza | |
Európában és az Egyesült Államokban jelenleg több mint 70 millió elhízott ember él, továbbá 163 millióan túlsúlyosak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 2011-ben 17 millió ember halt meg szív- és érrendszeri megbetegedésekben, Magyarországon pedig a halálozások közel feléért felelősek.
Kettes típusú cukorbetegségben 2013-ban 382 millió ember szenvedett, míg a megbetegedések száma egy év alatt 11 millióval nőtt. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség legfrissebb becslései szerint a betegség a világ felnőtt lakosságának 8,4 százalékát érinti. A szervezet szerint 2035-re megduplázódik a kettes típusú cukorbetegségben szenvedők száma.
Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke szerint a fenti betegségek kialakulásában a genetika jelentősége sokkal kisebb, mint eddig gondolták. A felnőttkori betegségekért elsősorban az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód a felelősek.
Hozzátette: a legtöbb dolog már gyerekkorban eldől, hisz ez a periódus maradandóan befolyásolhatja a gyerekek szív- és érrendszeri betegségre és cukorbetegségre való hajlamát, felnőttkori súlyukat és várható élettartamukat. Takács hangsúlyozta, évekkel is meghosszabbítható lenne a gyermekek élete, ha az első három hónapban körültekintően odafigyelnénk a megfelelő és egészséges táplálkozásra. Forrás: filantropikum |