<<< vissza | |
Több tudományos kutatás is megállapította már, hogy a nevetés sok szempontból könnyíti meg életünket. Akinek sikerül megoldania azt, hogy stresszes szituációkban is képes nevetni, az magától a stressztől és káros következményeitől is megszabadul.
Ki nevet a végén?Az amerikai Kansas University kutatói a stressz és a nevetés közötti összefüggést vizsgálták kísérletükben. A közreműködő 169 egyetemi hallgatót – több csoportba osztva – arra kérték, hogy kínai ételek fogyasztására szolgáló evőpálcikákat egyensúlyozzanak szájukban, miközben ujjukkal a számítógép monitorján ide-oda cikázó csillagot kellett követniük, másik kezük pedig jéghideg vízben ázott.
Az egyik csoport tagjait mindemellett arra is megkérték, vágjanak semleges arckifejezést; a másik társaságtól mosolyt kértek a kutatók; a harmadik társaságot pedig külön megkérték arra, hogy ne csak szájjal, hanem szemmel is nevessen.
Alacsonyabb pulzus, kisebb vérnyomásA szakértők pedig – míg a résztvevők e bonyolult feladatokat végezték – figyelemmel követték a résztvevők pulzusát, s a vérből kimutatható stresszhormon-szintjét is mérték. Az eredmények egyértelműen azt támasztják alá, hogy a stresszt a nevetéssel messze el lehet űzni. A teljes mértékben nevető résztvevők esetében a kutatók ugyanis a feladat elvégzésére jóval alacsonyabb pulzust mérhettek, mint a mosolygást csak szájjal mímelők. A legmagasabb pulzust a semleges arckifejezést vágók esetében tapasztalták.
A vizsgálatok arra hívják fel a figyelmet, hogy egy-egy rövidebb nevetéssel könnyebben küzdhetjük le a stresszt, s következésképpen pulzusunk és vérnyomásunk is csökken, s ennek hosszútávon szervezetünk csak előnyeit élvezheti. |